Németország és Nagy-Britannia vezetik az európai fellendülést

Még sok európai ország van recesszióban, de mint egység, a régió fejlődik. Ez főleg az olyan erős gazdaságoknak köszönhető, mint például az Egyesült Királyság és Németország.

FONTOS ADATOK KERÜLTEK NYILVÁNOSSÁGRA

Pénteken olyan számadatok kerültek nyilvánosságra, amik azt mutatták, hogy Németország gazdasága többet fejlődött, mint az egész múlt év folyamán. Az ország bruttó hazai terméke 0,7 százalékkal nőtt, ami megfelel a 2012 első negyedévi adataival. Nemrég Németország Beszerzési Menedzser Indexei is nyilvánosságra kerültek. Ezek is jó növekedési szinteket mutatnak.

Nagy-Britannia gazdasága is nőtt 0,7 százalékkal, ami egyenlő 2012 harmadik negyedévi adataival. A termelés 1,5 százalékkal nőtt 2012-höz viszonyítva, és az export a leggyorsabb ütemben nőtt, 2011 óta. Ezen kívül az üzleti beruházások is többet nőttek, mint a háztartási kiadások. Ez arra utal, hogy jobb a gazdasági egyensúly.

Ennek eredményeként az Angol Nemzeti Bank kijelentette, hogy ameddig a munkanélküliség meghaladja a 7 százalékot, nem fogja emelni a hitelfelvétel költségeit. Ez a szint nem valószínű, hogy változni fog a következő három évben, kivéve, ha a brit fellendülés nagyon erős.

A KÖZPONTI BANK BIZAKODÓ

Ezek az adatok bíztatóak, ezért több központi bank sokkal derűlátóbb, mint amilyen eddig volt. Ez azt is jelenti, hogy kevésbé valószínű, hogy az Európai Központi Bank újra csökkentse a kamatlábakat, sőt lehetséges, hogy növeli azokat. Most minden idők legalacsonyabb szintjén vannak, 0.5 százaléknál. Mario Draghi, az EKB elnöke augusztus elején kijelentette, hogy a kamatlábak alacsony szinten maradnak még egy ideig.

EURÓÖVEZET KETTÉSZAKADÁSA

Nem minden nagyobb gazdaság fejlődik úgy, mint ahogy Nagy-Britannia és Németország. Franciaország BMI-je nem volt erős, annak ellenére, hogy az ország GDP-je 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben. Olaszország, Spanyolország és Hollandia még mindig recesszióban van. Egy nagy szakadék van az északi és déli térségek helyzete között is Európában.

Az EKB-nak nehéz lesz egész Európát összhangban tartani. Egyes országok hamarabb talpra állnak, ami a még mindig recesszióban lévő országok helyzetén fog rontani. Az  Alpari bejelentette, hogy a szíriai események nagy hatással lehetnek a recesszióban lévő államokra, mivel a befektetők biztonságos menedéket keresnek a pénzüknek.