– Az a baj, hogy ha nem ébred fel az ember veszélyérzete, akkor hiába tud sokat a csalásokról, simán átverhetik.
– Úgy kellene élni, hogy minden sarkon csalást gyanítunk?
– Egy alapvető éberség sosem árthat. De ahogy elnézem az ismerőseimet, sokuk valószínűleg azért úszta meg az átveréseket, mert általában máshogy viselkedtek. Ritkábban találkoztak átverésekkel, és ha találkoztak is, akkor sem voltak olyan fogékonyak, mint én.
Hogy mennyire vagyok fogékony, azon nem lehet gyorsan változtatni, de most már legalább igyekszem csökkenteni az esélyét annak, hogy csalásokba fussak. Remélem be fog válni, mert ezzel elvileg még annak a valószínűsége is csökken, hogy egy elhallgatott körülmény miatt menjek lépre.
Csalások reklámba burkolva
– Sok csalás reklám képében házhoz jött. Szerencsére ezeknek a mennyisége valamennyire csökkenthető.
A hirdetéseket az interneten elég pontosan célozzák, pl.: életkor, nem, beszélt nyelv, hely, vagyoni helyzet, vagy a korábbi tevékenység alapján (pl.: mire kattintott).
Fontos tényező a csalások célzásánál:
- A nap órája, mert este, amikor az ember fáradt, lankad az ébersége, és a kerekek sem forognak olyan olajozottan, mint nappal. Ilyenkor könnyebb beleszerelmesedni egy új ötletbe, amit egy csaló ezüsttálcán kínál… Nem csoda, hogy este aratnak a legjobban.
- Az e-mail-cím, mert ezzel tűpontosan tudnak felhasználókat azonosítani. Ha valakiről tudják, hogy egyszer már sikerült átverni, és ott azt az e-mail-címét használta, amivel mindenhová is regisztrált, arra záporozni fognak a csaló hirdetések, mert onnantól kezdve e-mail-címmel nagyon hatékonyan célozható.

Néhány lehetőség…
– 100%-os védelem nincs az ártó szándékú hirdetések ellen, de néhány módszert azért bevetek.
Kifejezetten megelőzésre:
- Este nem internetezek céltalanul. Elalvás előtt képernyőt bámulni egyébként sem tanácsos. Helyette olvasok.
- Nem nézem a TV-ben az akciós ajánlatokat, bármit is reklámoznak. Se délelőtt, ha bekapcsolva maradt a reggeli műsor után, se délután, az értelmesebb műsorok kezdete előtt.
- Használok néhány alkalmazást, pl.: antivírust, ami felhívja a figyelmet a csalókra is, vagy segít néhány adatunkat eltitkolni (pl.: VPN).
- Ha lenne pénzem, kerülném a reklámokat, reklámmentes platformok használatával is. Netflix, Youtube Premium, alkalmazások reklámmentes, fizetős változata. Erre még kicsit várnom kell, mert anyagilag a béka segge alá küzdöttem le magam.
A nagy falat
– De az a baj, hogy nálam már a megelőzés nem elég, mert jó párszor átvertek. Tuti, hogy most az e-mail címemmel céloznak. Ezért:
- Ahol csak lehet, megtiltom a hirdetések testre szabását. Ezt minden hirdetés-szolgáltatónál megpróbálom, de nem mindenhol jöttem rá, hogyan lehet. (Sajnos ezek az opciók időnként még új helyre is kerülnek.) Ahol sikerül, onnan az e-mail címemmel személyre szabott csalást valószínűleg nem kapok, de még mindig tudnak hely és pl.: nap órája szerint célozni. Ezt már csinálom egy ideje, és sajnos együtt jár azzal is, hogy a nem személyre szabott reklámok nagyon buták. Mondjuk férfiként nőknek szánt reklámot látok, a nők pedig fordítva.
- Ha lesz egy kis időm, akkor új e-mail címet és új fiókokat hozok létre, amik érintetlenek a korábbi csalásoktól.
– De hát az oltári nagy munka, és rengeteg szívás!
– Az. De mi a jobb? Ha csúnyán átvernek, vagy ha újra fel kell vennem az ismerőseimet Facebook-on? Régen, amikor még a személyes adatok védelme nem volt annyira szabályozva, az emberek simán telefonszámot cseréltek, ha túl sok telemarketinges kezdte el hívogatni őket. Másrészt ez a végső eset, amikor a többi megoldás már nem működik. És legalább nem kerül sokba.
A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Person_looking_at_smartphone_in_the_dark_%282%29.jpg
Ez a cikk az „Így ne szegényedj el” (ínsze) sorozat része. A történet Jani bácsiról szól, aki a pénzügyi rémtörténetek állatorvosi lova: szinte minden megtörténik vele, aminek nem lenne szabad. Amiről mesél, azt a valóság ihlette, de csupán a képzelet szüleménye. A történetben se valós személyek, se valós szervezetek nem fordulnak elő, és a valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve. A sorozat itt kezdődik, és az összes cikk itt található.
Hozzászólás Facebook-on: