Mit csinálhat 3163 millióval, amit 1 millióval nem?

Elvitték a lottó ötöst. Mi az, amihez kevés és mire elég ennyi pénz? Vegyük sorra mire kell, és mire lehet költeni egy ekkora összegből…

 

Befektetés

Akár jótékonykodni akarunk az összeggel, akár magunkra költeni, úgy tudunk hosszú távon segíteni és az életszínvonalat fenntartani, ha a pénznek lesz utánpótlása. Ha a megnyert vagyont meg akarjuk tartani akkor egy jelentős részét be KELL fektetni, hogy a kiadásainkat a jövőben is fedezni tudjuk. Ha csak évi 10% hozamot érünk el, már az is több, mint 300 millió forint, ami azért költőpénznek egy évre nem rossz, ugye?

Érdemes a hitelek visszafizetésével kezdeni. A hitel remek befektetés – de nem nekünk, hanem annak, aki a hitelt nyújtja. Mielőtt még belekezdenénk a nagy bevásárlásba, érdemes minden hitelt visszafizetni, nehogy elfelejtődjön.

Aki értékpapír alapú befektetésben gondolkodik, ennyi pénzzel akár az ország összes privátbanki szolgáltatását is végigpróbálhatja. A privátbanki szolgáltatás a kiemelt, nagy vagyonnal rendelkező ügyfeleknek szóló szolgáltatáscsomag, aminek a feltételei és lehetőségei bankról bankra változnak. Szó lehet akár teljes vagyonkezelésről is ? ekkor a vagyont helyettünk fektetik be a saját szakértelmüknek megfelelően, sikerdíjért cserébe.

Itthon az emberek többsége ingatlant venne, ha ekkora összeg befektetéséről van szó. Az ingatlan nem feltétlenül jó befektetés. Utána kell számolni, és meg kell kérdezni olyanokat is, akik értenek az ingatlanokhoz. Ekkora vagyonnál meg lehet engedni azt, hogy a befektetésünket ingatlannal színesítsük, de szakértelem nélkül nem szabad belevágni, mert több kár lehet belőle, mint haszon.

Indíthatunk vállalkozást is ? de akkor számolni kell az üzlet minden kockázatával, és azzal is, hogy ha sose voltunk vállalkozók, akkor a saját hiányosságaink is kockázatot jelentenek. Jóval érdekesebb lehetőség, ha vállalkozások megvásárlásában gondolkodunk. Egy bejáratott, nyereséges céget jóval könnyebb eligazgatni, bizonyítottan az életképes, megvan a saját piaca stb. A vásárolt cégben is vannak azért kockázatok és a vásárlást sem szabad szakértelem nélkül intézni ? még szerencse, hogy ennyi pénzből telik szakértőkre is.

Ennyi pénzzel az ingatlan és a vállalkozások esetében is alkalmazhatjuk a kockázat megosztását (diverzifikációt): ha több kisebb ingatlant és vállalkozást veszünk, kisebb az esélye, hogy mind rosszul teljesít.

Másokon segíteni

Ilyen rengeteg pénzből már biztos jut jótékony célokra is. Készpénzzel lehet segíteni rászorulóknak vagy a rokonságnak. Adományozhatunk egy alapítványnak vagy akár saját alapítványt is indíthatunk.

Ezek mind-mind legalább egyszeri, de inkább folyamatos kiadást jelentenek, amit a befektetéseknek fedezniük kell.

Vásárlás

Ha ingatlant veszünk, jusson eszünkbe, hogy az az ingatlan, amiben lakunk, nem igazi befektetés, mert nem hozz egy fillér hasznot sem. Helyette rezsi formájában dézsmálja a pénztárcánkat hónapról hónapra.

Csak óvatosan vásároljunk autót, lakást, motorcsónakot stb. Ezek mind folyamatos költséget jelentenek, amit valahonnan finanszírozni kell. Ha nincs befektetés, ami a fenntartási költségeket kitermelné, akkor lassan (vagy ha sok mindent vettünk, akkor gyorsan) felemészti a nyereményt.

Amire kevés

Ennyi pénzből a világ összes problémáját nem lehet megoldani. Ha úgy vesszük, hogy pár km autópályát lehet belőle építeni, akkor máris nem olyan sok. Az ország éves költségvetésének csak egy töredéke, és nem lehet belőle megetetni minden éhezőt, vagy megmenteni minden árvát. De ha ügyesen kezeljük, a saját anyagi gondjainkat megoldhatja és a világ egy kis részét jobbá teheti.

És Ön mire költené?