Jani bácsi ezt mondta Petinek:
– Be kell vallanom, hogy egyáltalán nem vagyok akkora pénzügyi géniusz, mint amilyennek tartottam magam. Rengeteg rossz döntést hoztam, amiket egyenként még túl lehetett volna élni, de összeadva már úgy néz ki, hogy teljesen elszegényedtünk. Van egy barátom, aki ért a pénzhez. Tegnap töviről–hegyire átbeszéltünk vele mindent, úgyhogy most minden hibámról be tudok neked számolni. Persze csak ha van kedved meghallgatni.
– Ma érettségiztem le, és estig úgysincs dolgom… De ne fizessek inkább én?
– Ugyan, kölyök. Örülnék ha ennyin múlna. Ez a kör már nem oszt, nem szoroz. A szegénységet majd akkor kezdem, ha kiléptem az ajtón. Szóval az elszegényedésünk egyik oka, hogy rengeteg pénzt költöttem marhaságokra, mert megadtam magam az agresszív marketingnek. Több módszert is tudok mondani, amivel támadtak:
A postaládán keresztül
– Az egyik a postaládán keresztül talált meg. Először egy személyre szóló, vastag borítékot kaptam, amiben volt egy levél, meg matricák. Meg lapok, amik olyanok voltak, mint egy kaparós sorjegy. Volt benne még előre díjmentesített válaszboríték is válaszlevéllel, amit nem is láttam korábban. Meg egy magnókazetta, amire egy akkor ismert ember mondta fel a reklámszöveget.
– Mi az a magnókazetta?
– Nem ismered? Az egy műanyag tok, amiben mágnesezett szalag volt feltekerve. Régen arról hallgattuk a zenét. Magnóval, vagy walkmannel lehetett lejátszani. „Izgalmasabb” volt, mint a Spotify, mert néha begyűrte a szalagot.

– Aha, biztos… És mit mondott a híres ember?
– A lényeg az volt, hogy rendeljük meg jó drágán, ami az ajánlatban van, és akkor részt vehetünk a nyereményjátékon, ahol egy szabad szemmel is jól látható pénzösszeget sorsolnak ki. Igazából a termék mindegy volt, mert a nyeremény mindenkit jobban érdekelt. A jelentkezéshez matricákat kellett ragasztgatni, valamit le kellett kaparni, meg a válaszborítékokkal is zsonglőrködhettünk.
Az egész elég bonyolult volt ahhoz, hogy ne jusson eszembe: igazából most egy nagyon drága lottószelvényt vásároltam, ahol viszont a főnyeremény a nyomába sem ér a lottóénak. Egyébként meg le voltunk nyűgözve, mert a híres ember külön nekünk küldött egy hangüzenetet, amire akkor még nem volt példa.
Aki egyszer ráharapott, azokat rendszeresen keresték hasonló ajánlattal. Évekig vásároltam tőlük, mert reméltem, hogy végre nyerek. Egy idő után már azért vásároltam, mert féltem, hogy pont azelőtt állok le, hogy nyernék. Pont mint a lottóval. Közben a megnyerhető összeg nőtt, és néha autót is sorsoltak, de nekem csak a túlárazott cuccok jutottak. Meg küldtek két elemes morzsaporszívót ajándékba.
Egyik forint olyan, mint a másik
– Elnézést, de ez hogy jön ide? Ettől szegényedett el? Azt hittem, tőzsdei machinációkról fog beszélni, meg hitelekről, esetleg kriptovalutáról. Vagy kocsikról…
– Majd rátérek arra is! De ezek is fontosak, mert ilyen hétköznapi dolgokkal is sokat lehet veszíteni. Meg sem merem saccolni, hogy ilyesmikre mennyi pénz ment el. Másrészt egyik forint ugyanolyan, mint a másik. Most egyformán hiányzik az, amit tőzsdén és amit máshol vertem el. Harmadrészt ha a pénz elfolyik marhaságokra, az olyan, mintha egy lyukas vödröt próbálnánk megtölteni. Ezért kell majd a hétköznapi pénzügyeimet is rendbe tenni.
Ez a cikk az „Így ne szegényedj el” (ínsze) sorozat része. A történet Jani bácsiról szól, aki a pénzügyi rémtörténetek állatorvosi lova: szinte minden megtörténik vele, aminek nem lenne szabad. Amiről mesél, azt a valóság ihlette, de csupán a képzelet szüleménye. A történetben se valós személyek, se valós szervezetek nem fordulnak elő, és a valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve. A sorozat itt kezdődik, és az összes cikk itt található.
Hozzászólás Facebook-on:
Hozzászólás Facebook-on: