– Rengeteget költöttem autókra. Talán a legnagyobb tévedésem az első volt.
Német luxus jóárasítva
– A húszas éveim elején a barátokkal gyakran nézelődtünk a használt autós oldalakon. Felfedeztük, hogy német luxusautókat lehet kapni használtan az új árának 10-20%-áért is. Igaz ugyan, hogy akkor még a felét sem láttam egyben, és azt is diákmunkából kerestem, de már el tudtam képzelni, hogy kézközelben van, sőt jár nekem a német luxus!
Akkoriban játszottuk egymás előtt a nagy autószakértőt. Olyanokat mondtunk, hogy a kocsi kora, meg a futott kilométer „csak egy szám” és különben is „a lenyugvó napnak van ereje”. Meg egyébként „ha nem kopott a váltógomb, meg a pedál, akkor a kocsi nincs agyonhasználva”. Mintha nem lehetne bármelyiket újra cserélni, vagy bármi közük lenne ahhoz, hogy időben új olajat kapott-e a motor. Én hallgattam ezekre köztudatban lappangó baromságokra és belefutottam egy pénztemetőbe…
Úgy gondoltam, hogy a német luxus a nők miatt is jól fog jönni. Egy ilyen kocsi a puszta megjelenésével egzisztenciát sugall. És egyeseknek annyi elég is, hogy sugallja. Még akkor is, ha nincs mögötte semmi, mert csak az játszik, ami látszik. Ha ott áll az autó valahol, abból nem tudja senki, hogy alig van benne több benzin, mint olaj, és egyébként is az előző hónapban 27 napig be sem indult, pedig február volt. Arról meg ne is beszéljünk, milyenek voltak azok a kapcsolataim, amik úgy kezdődtek, hogy valakinek bejött a kocsim…
Száz szónak is egy a vége: megvettem.
Anyagi háttér
– De honnan volt rá pénze? Ha jól emlékszem, csak a fele volt meg.
– Úgy, hogy a család ahelyett, hogy lebeszélt volna róla, inkább személyi kölcsönt vett fel hozzá. Az volt a tervem, hogy a diákhitelből törlesztem nekik, bár ezt nem mondtam meg. Így visszagondolva agyrém volt egyik hitelt egy másikból fizetni. Főleg, hogy a diákhitelt még most is vonják tőlem.
De még nagyobb baj, hogy fogalmam sem volt, mekkora csapda az, hogy egy autó az új árának a tizedébe kerül. Alig mentem vele, mert vagy a szerelőnél volt, vagy alkatrészre vártunk, vagy arra, hogy legyen pénz az alkatrészre.
– És a szerelőt is a diákhitelből fizette?
– Nem. Kénytelen voltam a tanulás mellett dolgozni, mert ez a kiadás már nagyon nem volt betervezve. Aztán amikor teljesen elfogyott a pénzem, akkor kunyeráltam a családtól is. Csak olyat javíttattam meg rajta, ami feltétlenül szükséges volt az elinduláshoz, de egy éven belül így is ráköltöttem még egyszer az árát. Meg még egy kicsit.
Akkor elegem lett az egészből, és megszabadultam tőle. Igazából jobb lett volna, ha a család nem támogat ebben a hülyeségben, mert akkor hamarabb vége van, és kevesebbet bukom rajta. Egy ilyen kocsinak kétszer örül az ember: amikor megveszi, és amikor eladja. Alkatrésznek.
A kép forrása: https://www.pxfuel.com/en/free-photo-ikwse
Ez a cikk az „Így ne szegényedj el” (ínsze) sorozat része. A történet Jani bácsiról szól, aki a pénzügyi rémtörténetek állatorvosi lova: szinte minden megtörténik vele, aminek nem lenne szabad. Amiről mesél, azt a valóság ihlette, de csupán a képzelet szüleménye. A történetben se valós személyek, se valós szervezetek nem fordulnak elő, és a valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve. A sorozat itt kezdődik, és az összes cikk itt található.
Hozzászólás Facebook-on: