Nemrég botlottam bele egy internetes hirdetésbe, ami 50-70% benzin megtakarítást ígért csupán 10 ezer forint körüli befektetéssel.
Elsőre is túl jól hangzik, igaz?
Hosszas keresgélés után kiderült, hogy a megtakarítást az okozná, hogy ez a szivargyújtóra csatlakoztatható eszköz elősegíti az autóban „zavartalan elektromos keringési környezetet„. Merthogy a feltalálók szerint az autókban ez a „zavartalan elektromos keringési környezet” nincs meg mindig.
Ha ez így volna, a bonyolultabbnál is bonyolultabb biztonsági rendszerek (pl.: ABS, légzsák), a fedélzeti számítógép, de még az autóhifi is ki volna szolgáltatva az „elektromos keringési környezet zavarainak”, és csak a véletlennek volna köszönhető, hogy működnek.
Villamosmérnökként egyszerűen azt mondom, hogy ez butaság. Az autókban minden fontos dolog többszörösen túl van biztosítva – az ilyesmik ellen is.
A hirdetés arra hivatkozik, hogy a gyújtás „egyenetlensége” okozza a magas fogyasztást. Ez utoljára valamikor a múlt században lehetett probléma – de annak is inkább az elején, mint a végén (ma már ezt is számítógép vezérli).
Azt ugye mondani sem kell, hogy az eszközt árusító cég vagy személy nem fedi fel kilétét a honlapon.
Ezen kívül a weboldal tele van hamisított hozzászólásokkal is (Még a dátumok se stimmeltek. Pl.: valaki kérdezett valamit február 28-án, de a válasz jól láthatóan 1 nappal korábban, február 27-én érkezett meg. Vagy talán a készítők feltalálták az időgépet is?).